Bemutatkozás, cégtörténet

 

 A TENZOR-SOFT Informatikai BT-t 1995-ben, a TENZOR-SYS KFT-t 2007-ben alapítottuk szoftverfejlesztés és egyéb számítástechnikai szolgáltatások végzésére.

 

A társaság indulásakor a fő tevékenység a szoftverfejlesztés és rendszerüzemeltetés volt, melyek domináns jellege végig megmaradt az évek során. Eleinte az önkormányzatok tevékenységéhez kapcsolódó rendszerek fejlesztése, üzemeltetése ölelte fel a munka nagy részét, később az irodai, ügyviteli, információs rendszerek fejlesztése, felügyelete is mind nagyobb mértékben szerepelt tevékenységeink közt.

 

Elsődleges célkitűzésünk kezdettől fogva az egyedi rendszerek kifejlesztése volt, melyekkel teljes körűen megvalósíthatók a helyi igények, rugalmasan bővíthetők, fejleszthetők, így sokkal inkább kielégítik a Felhasználók elvárásait, mint az általános, kereskedelemben kapható szoftverek. Még egy jelentős érv az egyedi fejlesztések mellett az, hogy olyan területeken is megoldható általuk a számítógépes támogatás, melyekre nem kapható általános program. Ezek következtében az általunk fejlesztett számítógépes rendszerek nagyon széles, sokszínű palettával rendelkeznek.

 

A több mint egy évtizedes működésünk során száznál több partnernél vezettünk be új alkalmazásokat, és nagy részükkel azóta is fennáll állandó munkakapcsolatunk a rendszerkövetések, terméktámogatások, jogszabálykövetések végzésén keresztül.

 

Főbb fejlesztéseink:       Iktató rendszer

                                       Szociális segélyezési rendszer

                                       Beruházási kölcsön-kamat nyilvántartó rendszer

                                       Átutalási nyilvántartó rendszer

                                       Elektronikus átutaló rendszer

                                       Házibank rendszer

                                       Számlázó rendszer

                                       Készletnyilvántartó rendszer

                                       Kereskedelmi, áruforgalmi rendszer

                                       Bérelszámolási rendszerek

                                       Tárgyi eszköz nyilvántartó rendszer

                                       Termelési rendszerek: textilipari, sütőipari, gépgyártás, bútoripari, faipari

                                       Nagykereskedelmi – kiskereskedelmi értékesítő hálózat

                                       Kereskedelmi Információs rendszer

                                       Erdészeti és Faipari Integrált Rendszer


 

                                      

A szoftverfejlesztésekhez kapcsolódóan a Felhasználók részéről mind nagyobb igény mutatkozott a számítógépek és perifériák beszerzésére, komplett, kulcsrakész rendszerek szállítására. Másrészt a meglévő eszközpark karbantartása, javítása, korszerűsítése is több helyen megoldandó problémaként jelentkezett. Mindezek következtében a tevékenységi körben megjelent a számítástechnikai eszközök beszerzése, forgalmazása, karbantartása.

 

A kereskedelmi tevékenységhez kapcsolódóan az általunk ajánlott számítógépekből magas biztonsági szintű hálózatok kiépítését és a hálózati programok installálását, karbantartását vállaljuk. Főként optikai elemeken és sodrott érpáron alapuló strukturált kábelezési rendszereket készítünk, de a helyi igényeknek megfelelő egyéb megoldásokat is tudunk szállítani.

 

Új beruházások, beszerzések esetén szaktanácsadással segítjük ügyfeleinket a kialakítandó rendszerek ill. számítástechnikai eszközök kiválasztásában.

Szerződéses ügyfeleink részére állandó telefonos segítségnyújtást tartunk, az Interneten keresztül pedig távoli segítségnyújtást tudunk végezni közvetlenül az ügyfelek rendszerében, illetve szükség szerint rövid időn belül személyes kiszállással oldjuk meg a problémákat.

 

Jelenleg 10 fő munkatárs biztosítja az ügyfelek magas szintű kiszolgálását, rajtuk kívül alvállalkozók vesznek részt a rendszerek fejlesztésében, üzemeltetésében.

 

Vezérelveink: Minőség – Megbízhatóság – Lelkiismeret.